Vitéz Laura nevét nem sokan ismerik Kőbányán, de Magyarországon sem. Annál többen tudják a nagyvilágban, hogy ki az a kedves fiatal leány, aki sorra nyeri a nemzetközi zenei versenyek zeneszerzői kategóriájának első díjait. Sikerei nyomán már külföldi felkérései vannak, s nemrég jelent meg első, Fly Free című lemeze is. Az előzményekről annyit, hogy másfél éve egy facebook-bejegyzésre lettem figyelmes. Arról szólt a hír, hogy a Harmat Általános Iskola egyik tanulója egy nemzetközi zeneszerzői versenyen első helyezést ért el. Kerestem az elérhetőségét, de kiderült, hogy magántanuló. Néhány nap múlva aztán megkaptam az édesanyja ímél címét. „Ügyes” voltam, sikerült valahová elrakni a cetlit: naná, hogy nem találtam meg. Halogattam, hogy újra megszerzem a címet, mindaddig, míg a hír „kihűlt”. Nemrég azonban egy kedves ismerősöm felhívta a figyelmemet, hogy van egy kislány, akinek megjelent az első saját szerzeményeket tartalmazó CD-je, és ez alkalomból a napokban köszöntötte D. Kovács Róbert Antal polgármester az ifjú zeneszerzőt. Ezt már nem hagyhatom ki, döntöttem el, s némi segítséggel ugyan, de sikerült felvennem a kapcsolatot Vitéz Laura, mert róla van szó, édesanyjával, Lancfer Dianával. A szót tett követte, az anyukától bőséges háttérinfót kaptam, s néhány napon belül már a Csősztoronyban ültünk, és beszélgettünk. Egy rövid bemutatkozás után azt fejtegettem Laurának, hogy zeneszerzői tevékenysége nagyon hasonlít Mozart gyerekkorára. Hatévesen már ő is komponált, sőt néhány év múlva már egész estés operát írt. Nekem nehezen érthető, hogy mi az a belső hang, késztetés vagy akármi, ami a felszínre hozza a zeneszerzés kényszerét. A kérdést nem is kellett feltettem, Laura – igaz, kicsit szűkszavúan, de – máris válaszolt. „Nálunk volt zongora, s már kis koromban gyakran odaültem, pötyögtettem a billentyűket. Később zongoraórákra jártam, de sokszor nem azt játszottam, amit kellett volna, hanem elkezdtem dallamokat zongorázni, és ezek jobban tetszettek, mint a kották, és így születtek a műveim.” Laura anyukája annyival egészítette ki a mondottakat, hogy valójában a dallamok már akkor megszülettek, amikor Laura még nem járt zeneiskolába. Laura jót nevetett, mikor – csak úgy – kibukott belőlem, hogy akkor te vagy „Kőbánya Mozartja”. Még az édesanyja is elmosolyodott ezen a hasonlaton. Nyugtáztam a tehetséget, de nem álltam meg, hogy ne kérdezzek rá egy nekem fontos tényezőre: – Hogyan viszonyul a környezeted, a barátaid, az iskolatársaid a nemzetközi sikereidre? – Ritkán találkozom az iskolatársaimmal, mert magántanuló vagyok, s ezekről nem nagyon beszélgetünk. De amikor Salzburgban adtam elő egy díjazott művemet, megismerkedtem gyerekekkel, akik zongoráztak vagy hegedültek, és nekik nagyon tetszett, amit én játszottam. Ők csodálkoztak, hogy a saját szerzeményemet adom elő. – Azt pedig én teszem hozzá, mondta Laura anyukája, hogy az elmúlt négy évben a nemzetközi versenyeken még senkivel sem találkoztunk, aki saját kompozíciót adott volna elő. Egytől egyig – legyen az kínai, japán, amerikai – kiváló tehetség, mind hangszeres zsenik voltak. – Azért nem vagyok elszigetelve, fűzte hozzá Laura, mert amikor találkozom a barátaimmal, gratulálnak, érdeklődnek, és tudomásul veszik, hogy másképpen tanulok, más az időbeosztásom, mint az övéké. Volt, aki újságban olvasott rólam. Ehhez a gondolatsorhoz csatlakoztam, s elmondtam Laurának, hogy a fészen bejelöltem ismerősnek, végignéztem a posztjait; követője lettem. Ettől függetlenül még visszatértem a komponálásra egy kicsit. Azt firtattam, mikor „támadja le” az ihlet, mikor ül zongorához, hogy rögzítse az éppen kikívánkozó dallamot? Némi gondolkodás után azt mondta Laura, hogy „sokszor előfordul, hogy a műveim gyakorlása közben jön elő egy dallamsor. De olyan is előfordult nem egyszer, hogy könyvet olvastam, és az ott leírt esemény adott egy ötletet.” Salzburg– Kottára írod a dallamot? – Nem. Diktafonra, videóra rögzítem. A telefonom mindig velem van, s arra tudom felvenni. – Hogyan történik a két kéz használata a komponálás során? Egyszerre jön a jobb- és a bal kézről a dallam? Vagy végleges a jobb kéz játszotta sor, és ehhez szerkeszted hozzá a bal kéz dallamát? – Egyszerre jönnek a dallamok, ösztönösen játszom mind a két kézzel. De olyan is előfordult, hogy megcseréltem a két kéz szerepét – mosolyodott el Laura, miközben az asztalon illusztrálta a zongorázást. Azt pedig az anyukája mondta el, hogy mindegyik kompozíció archiválva van, de még nincsennek lejegyezve a művek, de foglalkoznak ezzel, szeretnének kottaíró programot beszerezni. Kérésemre azt is elmondta, hogy Laura 10 évesen megírta az első nagy zongoraművét, amellyel zeneszerzőként azonnal megnyert két világversenyt. Az elmúlt néhány év alatt 29 zongoraművet írt, és több, mint 40 világverseny első helyét tudhatja magáénak New Yorktól Tokióig. Elvitte többek között 2022-ben a Spanyol Szuper Kupa első díját, vagy a 2023. évi Grand Prize Virtuoso Nemzetközi Verseny (Salzburg) I. helyét. De az idei Golden Classical Music Awards Nemzetközi Zenei Versenyt (New York) is Laura nyerte. Ezeknek a nemzetközi sikereknek köszönhetően Laurának egyre több külföldi fellépési meghívása van. 2023. júliusában Salzburgban, az Universität Mozarteumban (Salzburgi Zeneművészeti Egyetem -a szerk.) lépett fel, 2023. december 18-21-e között Bonnban fog zongorázni a Beethoven 250. születésnapja alkalmából megrendezett koncertsorozaton. De már 2024-re is vannak meghívásai: New Yorkban, a Carnegie Hall színpadán és Los Angelesben, a Walt Disney Koncertteremben fogja bemutatni műveit. Ehhez kapcsolódva Diana azt is fontosnak tartotta megemlíteni, hogy néhány hete jelent meg Laura első, Fly Free című lemeze, amely 12 saját művét tartalmazza. Meghallgattam Laura Katolikus rádióban elhangzott interjúját, s ott hallottam, hogy Laura második fontos tevékenysége a divattervezés. Megkérdeztem, hogyan választja ki a fellépő ruháját, netán saját tervezésű toalettet visel? Utaltam itt a lemezborítóra is. Nevetve mondta, hogy saját tervezésű ruhája még nincs, de a lemezhez ő választotta a szettet. Az édesanyja itt is besegített, s a telefonjában mutatott több ruhatervet is. Laura 7-8 évesen kezdett el ruhákat tervezni. Először egy hobbinak tekintettük. De 10-11 évesen egyre komolyabb rajzai voltak és úgy 12 éves lehetett, amikor megmutattam a rajzait egy szakembernek azzal a céllal, hogy szerinte ez csak egy hobbi, vagy komolyabban oda kell figyelni erre is? A szakember nem akarta elhinni, hogy egy 12 éves gyerek rajzait látja. Azt tanácsolta, hogy ezzel mindenképpen komolyan kell foglalkozni, mert nagyon tehetséges, nagyon jó érzéke van a divattervezéshez. Terveink között szerepel, s reméljük, hogy már a közeljövőben sikerül megvalósítani, hogy Laura saját tervezésű ruhában lépjen fel, mint zeneszerző.”